Őszi napéjegyenlőség 2020-ban és más csillagászati hagyományok

A napforduló egy olyan csillagászati kifejezés, amellyel a szakemberek és általában a köznyelv is a Napnak a Föld egyenlítőjéhez viszonyított helyzetét fejezi ki. Őszi napéjegyenlőségen a szeptember 21-e táján beköszöntő csillagászati ősz kezdetét értjük. Vannak évek, amikor az őszi napéjegyenlőségre szeptember 21-én, 22-én vagy 23-án kerül sor, de szökőévekben, valamint egy esztendővel utánuk eshet egy nappal korábbra is.

2020-ban az őszi napéjegyenlőség szeptember 22-án  13:31-perckor kerül sor (UTC-ben)

A nevéből következően ez az a nap, amikor a nappalok és az éjszakák hossza teljesen egyenlő.

A csillagászati tavasz kezdetét a déli féltekén ugyancsak ez a nap jelenti, ettől kezdve távolodik a Nap az Egyenlítőtől a Baktérítő felé. Utóbbi egyben azt is jelenti, hogy a tüzes bolygó sugarai ettől a pillanattól laposabb szöget zárnak be a földtengellyel. Ezzel magyarázhatóak az északi félteke rövidülő és egyben folyamatosan csökkenő hőmérsékletű nappalai, ami a tél közeledtét jelenti.

Az őszi napéjegyenlőséggel tehát feltartóztathatatlanul rövidülni kezdenek a nappalok, ily módon a sötétség egyre nagyobb területet foglal el mindennapjainkból. A sötétség ilyetén térhódítása nem tart sokáig, hiszen decemberben a fény ismét elkezd utat törni magának. Amint közismert, a meteorológiai ősz Európában már szeptember elején kezdetét veszi. Őseink az őszi napéjegyenlőség idején adtak hálát a természet bőkezű ajándékaiért, és a természetből nyert vagy éppen betakarított termények sokaságáért. De nézzük kicsit közelebbről, kik, mikor és hogyan emlékeztek meg a napfordulókról, illetve az őszi napéjegyenlőségről.

Amiről a természet és az égbolt beszél…

Az emberi társadalmak – főleg azok, amelyek évezredekkel ezt megelőzően már szerves kultúrával rendelkeztek – régóta tanulmányozzák az eget és a földet, általában a csillagászati és meteorológiai jelenségeket. Gondosan ügyeltek arra, is, hogy megfigyeléseik alapján megszerzett biztos tudást átadják hagyomány formájában az utánuk jövő nemzedékeknek is.

Az év vitathatatlanul legfontosabb napjai közé az őszi napforduló tartozott, melyhez szerte a világban több népszokás, néphagyomány és hiedelem kapcsolódott. Nem véletlen ez, hiszen a kultúrnépek nagyságrendekkel közelebbi kapcsolatban éltek a természettel, mint manapság. Életmódjukat, mindennapi munkájuk során teendőiket az időjárás határozta meg. Ha figyeltek ezekre és betartották a természet rendje diktálta szabályokat, jó volt a termés, bőség és egészség várt az egész népre.

Egy aszály vagy éppen ellenkezőleg, a túl sok eső, netán egy áradás szörnyű éhínséget okozhatott. Az európai ember, így a magyarság ősei is évszázadok óta gyakran pillantott fel az égre szeptemberben és vonta le következtetéseit az égi jelenségekből, nem ritkán a madarak és más állatok viselkedéséből. Mivel szeptember nagyobbik része még a csillagászati nyár idejére esik, a földből élő népesség igyekezett a lehető legjobban kihasználni ezt az időszakot.

A gabona és más termékek betakarításával a kamrába vagy pincébe került a téli túléléshez szükséges élelem. A világ különböző kultúráit szemügyre véve azt látjuk, hogy egyrészt léteztek és léteznek olyan népek, amelyek azonosak voltak hagyományaikban az őszi napéjegyenlőség tekintetében. A jeles naphoz fűződő hagyományokat éppúgy megtalálunk a kínai császárok földjén, mint mondjuk az aztékok birodalmában vagy Indiában. Azonban a különböző éghajlati viszonyok miatt az őszi napéjegyenlőséghez fűződő ünnepségek akár jelentős különbségeket is felmutathattak, Gondoljunk csak arra, hogy míg az ősz a Kárpát-medencében szeptemberben köszönt be, addig Ázsia bizonyos részein évszázadokkal ezelőtt már augusztus elején megünnepelték az érkezését.

Napéjegyenlőség a pogány kultúrákban

 Perszephoné a görög mitológiában és az ősz napéjegyenlőség

Az ókori Európa több népe és kultúrája számon tartotta már évezredekkel ezt megelőzően is a napfordulókat és a napéjegyenlőségeket. Az ókori görögök az őszi napéjegyenlőség időpontjáról azt tartották, hogy ezen a napon indult el a semmihez sem hasonlítható Perszephoné istennő az alvilágba.

Hitük szerint a földmélyi világ vitathatatlan urának számító Hadész a szépséges istennőt annak ellenére vette feleségül, hogy az nem akart hozzámenni. A görög mitológia szerint a két isten – immár férj és feleség – abban egyezett meg, hogy a boldogtalan feleség az év nagy részét a többi isten között, az Olümposz hegyén töltheti, és csak ősszel tér vissza az alvilágba. A görögök így magyarázták a tavaszi újjászületést.

 Kelták és az őszi napéjegyenlőség – a Földanya-kultusz

Az ugyancsak hatalmas ősi kultúrával rendelkező kelták a Földanyáról emlékeztek meg ezen a napon. A kelták papjai, akiket druidáknak neveztek Mabonnak nevezték egyik legfontosabb szertartásukat, ami a gazdag aratás utáni egyfajta hálaadó szertartás volt.

Hálát adtak a bő termésért a Földanyának. Az ünnepségre ily módon értelemszerűen azt követően került sor, hogy betakarították a nyári termést, és felkészültek a rossz idő érkezésére. A kelták ünnepségeik kezdetével bevárták a napnyugtát és alkonyatkor termést áldoztak meggyújtva hatalmas máglyáikat. Bizonyos kelta szertartások részét képezte szalmabábuk elégetése is, aki képzeletvilágukban nem volt más, mint a gabona istene.

Megsemmisülése azonban nem töltötte el szomorúsággal a keltákat, mert tudták, hogy tavasszal újjászületik, és visszatér hozzájuk. A kelták őszi napéjegyenlőségre eső ünnepe természetesen nem múlhatott el mulatozás nélkül. Ilyenkor a kelták frissen betakarított gyümölcsöket, húsételeket ettek, amelyet a frissen betakarított gabonából sütött kenyérrel fogyasztottak. Persze, a kelták asztalára leggyakrabban sör és mézsör, néha bor került.

 A kereszténység megjelenése ebben is újat hozott

A napfordulókhoz és az őszi napéjegyenlőséghez kötődő népszokások és hagyományok a keresztény egyház térhódítása után némiképp megváltozott. Mivel az őszi napéjegyenlőség szeptemberre esik, a jeles nap szorosan kötődni kezdett a keresztény naptárban rögzített Szent Mihály havához.

A kereszténység részint kiegészítette, bizonyos elemeiben pedig felváltotta a kelták, germánok és a honfoglaló magyar törzsek ősi hitének őszi napéjegyenlőséghez fűződő elemeit. Szent Mihály érkezése egyértelműen mutatja, hogy véget ér a kellemes meleg nyár. Szent Mihály rendkívül fontos szerepet játszott évszázadokon keresztül  a pásztorok életében is. Szent Mihály napja az egész Kárpát-medencében a gazdasági év nevezetes fordulópontjának számított, amely nagy szerepet játszott a pásztorszerződésekben is.

A Szent György napkor legelőre hajtott állatokat Szent Mihály napján hajtották haza, így ez a nap a pásztorok elszámoltatásának, szegődtetésének időpontja is volt. Ezen a napon hatalmas mulatságokat, bálokat is rendeztek. Egyes helyeken e reggel a templom körül gyülekeztek a pásztorok. Majd miután a szentmisén megkapták a pap áldását a munkájukra és a következő gazdasági évre, felkeresték leendő gazdáikat, ahol ünnepi lakoma és áldomás mellett kötötték meg az új szerződéseket.

További érdekesség, hogy a történelmi Magyarországon egyetlen más szentről sem neveztek el olyan sok templomot, mint Szent Mihály arkangyalról.